Szloboda Tibor, The Southern Society

July 12, 2013.
Source: 
Gitarvilagok.com
Régi ismerősként köszöntöm Szloboda Tibort, a The Southern Society gitáros/énekesét. Régen beszélgettünk, nem vitás, adva is van az első kérdés! Tibi, mi a helyzet veled, kezdésként beszéljünk rólad!
 
Éppen a szlovéniai koncertünkre készülök. Gyakorolok, a hangszereket és felszerelésemet állítgatom, stb. Emellett stúdiózgatok, a banda körüli dolgokat intézem. Anyagot küldök Németországba, Lengyelországba. Spanyolországba. De a napokban kértek tőlünk CD-t Brazíliából és Argentínából is. Egyelőre nagy látszata nincs a dolognak, de ki tudja? Talán összejöhet valami a jövőben, látván a pozitív visszajelzéseket.   
 
 
Zenta, Szerbia. Hall mindent az ember, jót – kevésbé - rosszat… Mekkora mozgásteret kap a The Southern Society, Szerbiában?
 
A kezdetekkor, részben azért is döntöttünk az angol nyelvhasználat mellett, hogy Szerbiában is működni tudjon a zenekar. Ez azonban, valljuk be, sajnos nem igazán vált be. Elsősorban a rockzene igencsak mostoha helyzete a legfőbb ok. A milosevityi politika jellemzete 90-es évek és a háborús évtized szerb nacionalizmusának „kulturális” termékei és zászlóvivői a turbo folk és národnyák zenei stílusok lettek. Ezeket a stílusokat a népzenéből kölcsönzött zenei elemek, az ízléstelen öltözködés, a primitív viselkedés, a szilikonnal dúsított női testrészek, valamint a sekélyes, bugyuta és gyakran nemzetieskedő, nacionalista szövegvilág jellemezte. Ezen „zenei” stílusokat propagandaszerűen, államilag nyíltan támogatva kiemelt státuszba helyezték a többi műfajjal szemben. A komolyzene, a blues, a jazz, a rock, stb., tehát az igényes és gondolatokat ébresztő zenei irányzatok teljesen háttérbe szorultak. Ez a szándékosan népbutító, primitív és kirekesztő politikai, valamint kultúrpolitikai álláspont, a médiatámogatás és a kiadók, terjesztők szinte teljes megszűnését eredményezte. Ez a helyzet, sajnos a milosevityi rendszer megdöntése után sem változott meg lényegesen. Az igényes zenei stílusok továbbra is komoly hiányt szenvednek mind a kiadók, mind pedig a terjesztők és koncertlehetőségek terén.
 
 
A vajdasági magyar zenekarok, zenészek e téren is rosszabb helyzetbe kerültek szerb kollégáiktól.  A nyolcvanas évek zenei pestise, a lakodalmas rock okozta károktól magukhoz sem térve, a polgárháborús kilencvenes években találták magukat. Minden magyar zenei kiadványt is kiadó és terjesztő intézmény megszűnt, vagy módosította addigi tevékenységeinek irányvonalát, ami ez esetben a kiadások/terjesztések teljes elapadásához vezetett. Ezen persze a potenciális vásárlók fizetőkészségének drasztikus csökkenése csak rontott, eleve halálra ítélve ezzel a bátortalan zenekiadást és terjesztést célzó magánkezdeményezéseket. És ha ez nem lenne elég, akkor tudnunk kell, hogy a rockzenét, és egyáltalán az élőzenét – ahogy Magyarországon is - az elmúlt két évtizedben igencsak háttérbe szorította a mindinkább teret nyerő elektronikus zene, a DJ szubkultúra és az egyslágeres tucatpop előadók. A zeneipar teljesen profitorientáltá vált, ahol az új ötleteknek és a kezdő zenekaroknak nem igazán jut hely. A mai, inkább mennyiség, mint minőség uralta zenei piacon, nagyon nehezen akad lehetőség a friss gondolkodású, egyéni hangvételű zenekaroknak. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben sem kiadás, sem pedig koncertlehetőségek terén. A határontúli zenekarokra, zenészekre ez fokozottan érvényes, hiszen ha nem valami televíziós „showműsor” keretében tűnnek fel, akkor semmi esélyük sincs lemezszerződésre vagy koncertlehetőségre. Vajdaságban a zeneipar és a zenei piac nemlétező fogalom. Majd két évtizede nincsenek kiadók, sem terjesztők. Ezzel párhuzamosan a rockklubok, koncerthelyek is megszűntek. A szerbiai fesztiválokon szinte mindig ugyanazok a zenekarok lépnek fel. A lehetőségek néhány, nem ritkán politikai hátterű, érdekcsoportra korlátozódnak. Ha nem vagy csordatag, akkor nem létezel... Gondolom, mondanom sem kell, hogy mi egyik ilyen érdekszférához sem tartozunk. Ebből kifolyólag a mozgásterünk börtöncella nagyságú, és az indulástól számítva egyre csak csökken...
 
Tibi, remekül sikerült az új lemez, a „Tales From A Southern Land”! Gratulálok! Volt valami apropója a korongnak, vagy egyszerűen csak már itt volt az ideje?
 
Őszintén örülök, hogy tetszik! Nagyon sok idő, ideg és egyéb ment rá... úgyhogy kösz még egyszer. És igen, itt volt az ideje. Ahhoz, hogy folyamatosan tudjunk fejlődni, tovább haladni, le kellett zárnunk ezt a periódust. Mivel tagcsere is történt az ütős poszton, ez a lemez egy régi időszak befejezése és egy új kezdete is lett. Mellesleg már dolgozunk a következő lemez anyagán is... Nem sietünk. Szép kényelmesen rakjuk össze az új dalokat. Nem akarunk egy elkapkodott, összecsapott lemezt összehozni, mert abból van elég a piacon. Mivel sem a kiadók, sem pedig a rajongók nem verik az ajtót és az ablakot, így tehetjük is... hahaha

 
Ami nekem rögtön lejött, hogy kiválóan szól a lemez! Beszélnél a technikai részletekről? Gondolok itt a hangszerektől kezdve minden, amit ide kapcsolhatunk…!
 
 

Szuper. Elárulom, hogy a véleményeddel a kisebbséghez tartozol, mivel igen sok kritika érte az anyag produkcióját, hangzását. Tény, hogy nem a most megszokott, ún. modern hangzást részesítettük előnyben. Sem a zene, sem pedig a banda élő „sound”-ja nem követi a divatot. Azonban szerintem (is) szólhatna jobban. Mivel az egész zenei anyag, a dobok kivételével, „házi” körülmények között készült, így a gyerekbetegségek is észrevehetőbbek. De pénz nélkül most ennyire futotta. A következő lemez, tanulva az előző hibákból, már jobban szól majd. Viszont továbbra sem szeretnénk a divattrendeket követni. Az meg, hogy összekaparjunk egy valag pénzt valami puccos stúdióra, hogy aztán a cédék a polcon porosodjanak tovább, mert a kutya sem ugatja meg őket, teljesen értelmetlen. Egyébként sem, semmilyen téren nem csípem az egyenruhásítást. Az egyediség fontosabb, minthogy a tömegnek vagy a mindenkori hatalomnak megfelelj. Na, a mi lemezünknek, azt hiszem sikerült egyedien megszólalnia. Van, akinek ez tetszik, van, aki viszont rühelli... hahaha... A felelősséget vállalom, mivel a stúdiómunkák nagyobb részét én csináltam, és nagyon valószínű, hogy a jövőben is én követem el ezeket az audio-merényleteket. Tehát most is és a jövőben is elsősorban engem kell ezért köpködni és ütni vagy akár dícsérni... hahaha...

 
Visszatérve egy kicsit, az előzőekre. Milyen a kapcsolat a szerb zenekarokkal, kiadókkal?
 
A zenekarokkal többnyire jó. A belgrádi Trigger, a kikindai Amentes vagy a sidi Putrid Blood tagjai nagyon jó cimborák, és baromi jó zenészek is. Persze nem minden banda ilyen. Idióták meg mindenhol vannak, de azokkal nem foglalkozunk. Az itteni kiadókkal (ha vannak egyáltalán) semmiféle kapcsolatban nem vagyunk. De ez így is van jól. A szerbiai zavaros és inkorrekt (jog) viszonyok között, eszünkbe sem jutna bárkivel is szerződni... De ez nem csak Szerbiára vonatkozik. Nem látom értelmét egy olyan szerződésnek, ahol a lemezeket nem reklámozzák és nem is terjesztik, merthogy a múltban volt már egy ilyen „kalandom” Magyarországon. Arról meg nem is beszélek, hogy volt olyan „lehetőség” is, ahol nekünk kellett volna fizetnünk, hogy a lemez megjelenhessen... Nevetséges. Mindenáron nem kell. Ha egy kiadó nem hisz bennünk, a zenénkben, akkor nincs is miről tárgyalnunk. Ez talán egy kicsit régimódi és merev gondolkodásmód, és nem ez a mai mindeáron-NIXfaktor-meg-genyasztár-akarok-lenni-aki-holnapra-egy-senki-lesz-mint-amilyen-volt-is attitüd, de valljuk be lemeze ma már minden tehetségtelen nímandnak lehet, és többnyire a kutya sem kíváncsi rá. Minden felhígult. Csak a szemét szaporodik, és ritka az igazán értékes kiadvány.  Milliós, hónapokig tartó tévés reklámmal meg egy kalap szart is el lehet adni. Amint azt látjuk is.
 
Tibi, remek névválasztás! Honnan jött, a The Southern Society név!
 
Indulásnál szerettük volna, ha a banda neve majd utal az általunk játszott stílusra is, ez esetben a southern vonalra. Később aztán kiderült, hogy összetettebb, színesebb és jóval eklektikusabb lett a muzsika, mint ahogy azt elterveztük. De a név az maradt... Szeretjük. Csak kevesen tudják kimondani. Pláne helyesen... hahaha... Az öregem Szutykos Szocialistáknak hív bennünket az egyszerűség kedvéért... hahaha
 
 
Tibi, a The Southern Society mellett vannak személyes zenei ambícióid is?
 
Húúú, hát persze, és mivel a Society-val finoman szólva sem vagyunk betáblázva, időm is akad rá. Van egy befejezetlen gyerek musicalem, ami véglegesítéséhez csak egy kis idő, de főként kedv kellene. Közben egy dokumentumfilm zenéjén is dolgozom. Szeretnék beindítani egy blues-rock triót is. Ez egy elég régi álmom. Most éppen néhány régi magyar rock klasszikus „átgyúrásán” ügyködöm, Apák dalai fiúknak munkacímmel. Néhány régi, gyerekkori kedvencemet próbálom a magam módján feldolgozni. Elsősorban a szerzők és az édesapám – aki a legmeghatározóbb zenei irányadóm, útjelzőm volt - előtti főhajtás motivál. Tribute zenekar még véletlenül sem lesz belőle, csak néhány felvétel. De akad még jónéhány ötlet és terv a tarsolyomban. Az azonban, hogy ezek közül mi kerül a nagyközönség elé, még nem tudom. Az is lehet - sőt biztos - , hogy a legtöbbet majd elnyeli egy elektronikus fiók, ahogy már annyi minden mást is elnyelt... hahaha

 
 
Adott a kérdés, merre tart a The Southern Society?
 
Sajnos az egyébként is gyér koncert lehetőségek, csak tovább ritkultak. S mivel önköltséges /ráfizetős bulikat nem áll (jó)módunkban tartani, ezért nem is hiszem, hogy a közeljövőben, a megszokott pár helyen kívül, máshol is láthat bennünket a nagyérdemű. A kezdeti nagy lelkesedés kissé megcsappant, amikor azzal kellett szembesülnünk, hogy a legtöbb hely/szervező útiköltséget sem hajlandó fizetni, sőt néhol még nekünk kellene perkálni, hogy zenélhessünk. Ez a részünkről/részemről nem megy. Magyarországról nem nagyon keresnek bennünket. Ha igen, akkor meg a már említett útiköltséget sokalják. Tisztelet a kivételnek, de ezeket egy (favágó)kézen is megszámolhatom. Olyan banda pedig mindig lesz, aki hajlandó (rá)fizetni azért, csakhogy színpadra léphessen. Ez pedig többnyire mindenkinek megfelel. Ha szar is, de ingyen van. Tehát, egyáltalán nem vagyunk konkurensek. Ha ehhez hozzátésszük, hogy Szerbia, közönség szempontjából is gáz, (mivel közönség nincs, sokan a pénztelenséget hozzák fel „mentségül”, de én ezt inkább igénytelenségnek nevezném) akkor a „merre tartunk” kérdésre igen nehéz válaszolni. Egy biztos: amíg nekünk örömet okoz a dolog, addig tovább működünk, zenélünk, fejlődünk, javulunk. És ahogy már említettem is, alakul az új anyag In the Gravedigger’s Land címmel... A sírásó földjén/országában... Beszédes cím, azt hiszem... hahaha...  Köszönöm a lehetőséget! Pride, Respect & Brotherhood!

A zenekar honlapja:  http://www.thesouthernsociety.com/

 
 
Tibi, köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok Neked/Nektek a gitárvilagok.com nevében is!
 
Köszönettel:
Udvardy Udy Zsolt

06/30/226-1017